Rákos rizottó avagy Jamie, én és a szerelem





Vannak ételek, amik valahogy elkerülték a figyelmem, nem értettem mi a pláne egy rizses ételben. Nekem a rizs alapból semmilyen, őszintén szólva nem választom, ha az étlapon van. Mivel mostanság a napjaim a változásról szólnak, hogy simuljunk bele a flow-ba, számomra ez arról szól, hogy olyan dolgot próbáljak ki, amit eddig még nem, olyan dolgot kóstoljak, amit eddig még nem, és úgy reagáljak kihívásokra, ahogy eddig még nem. Jamie Oliverről is hallottam, láttam, de kicsit túl soknak, túlzottan pörgősnek találtam. Aztán láttam egy képet, amin a családjával volt, a gyönyörű lányaival, a feleségével, és a most született kisfiával. Nagyon megkedveltem őket, sok mindent megéltek együtt a feleségével, válságban volt a kapcsolatuk, túljutottak rajta, Jamie hajszolta az álmait, minden kockára tett, és most úgy tűnik nyugvó pontra jutottak. Aztán kezembe került a rizottó receptje, ismerkedés okán kipróbáltam. Mit tud ez a fiú???? Mindent. Sikerült. Jamie és én azt hiszem, egy áramlathoz tartozunk. Az álmaikért küzdőkhöz, akik hisznek abban, hogy minden jóra fordul és van szerelem a kudarcokon túl:) Sokan úgy tartják munkaigényes egy kaja, összességében fél óra, ha a vendégek megérkeztek, ihatnak valamit, beszélgethetnek, összerázódik a társaság, nem egy nagy meló egy jó hangulatú este alapja lehet. Ezt a receptet ajánlom randi vacsorához, gyors, finom, és egyszerűségében nagyszerű.

Hozzávalók:

1 liter alaplé

2 db vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

500 g rizottórizs (nálam SPAR saját márkás Arborio)

2 löket száraz fehérbor, nálam pezsgő

100 g vaj

150 g reszelt parmezán

só, bors (frissen tekerve)

olívaolaj

vaj a főzéshez (2 evőkanál)

A hagymát apróra vágjuk, a vajat, az olajjal megolvasztjuk, jöhet bele a hagyma. Lassan, pároljuk a hagymát kb.8-10 percig, a 7. percnél beletesszük a fokhagymát 3 percre. Ezután jöhet a rizs. Amit folyamatos keverés mellett üvegesre pirítunk. Amikor szép átlátszó, jöhet bele a bor, nálam most pezsgő volt, teljesen tökéletes, megvárjuk, amíg elillan az alkohol. Korábban elkészítettem az „alaplevet”, ami 2 húsleves kocka feloldva 1 l vízben a felforraltam, és legkisebb lángon melegen tartottam, és ezzel merőkanállal adagoltam a rizshez. 1 kanállal megvárom, amíg felveszi a rizs a folyadékot jöhet a következő. Ahogy kezdett fogyni a folyadék megkóstoltam, milyen a belseje, ha nem kemény a közepe és elfogyott a lé, elkészült. Jöhet bele a parmezán, só, bors.
A rákhoz:
2 evőkanál vaj
½ marék kakukkfű
½ kg koktélrák vagy garnéla fagyasztott  (előfőzve)
1 kocka fagyasztott chili ez volt otthon:)
Előre elkészítettem a serpenyőt a ráknak, a vajat megolvasztottam, amikor a rizst félre tettem. A vajban felolvasztottam a chilit, mehet bele a rák, 5-8 perc, először kis lángon, amíg felolvad, utána erős lángon, elpárologtatva a fölösleges vizet, amikor besűrűsödött lé, megszórjuk kakukkfűvel.
Hozzákeverjük a rizshez, tálaláskor, még kakukkfű, még egy kis parmezán forgács és készen is vagyunk.
Tovább a blogra »