Életem első sütije – amit általános iskolai legjobb barátnémmal, Timivel követtünk el a konyhájukban valamikor 6. táján – a kókusztekercs volt (a második a gyümölcstorta, a harmadik a palacsinta. Utána nagy szünet :)). Nem emlékszem sok mindenre, csak ahogy daráltuk a kekszet a régi konyhájukban, meg hogy finom lett az íze. A nővérem nagy kókusztekercs spíler, az övéből egész rudakat bírok lenyomni egyszerre… Már múltkor is akartam csinálni, mert tényleg szeretem, de addig húztam-halasztottam (hát igen, én ilyen halogatós vagyok, most is inkább blogot írok ajánlat helyett… ez olyan, mint vizsgaidőszak alatt: a lakás már csillog-villog, szuper kaják vannak, a szekrényedben gyönyörűen vasalva állnak a ruhák, süti is van, stb. stb., csak a vizsgára nem tanultál még egy szót sem. Mármint nálam. Más biztos másképp csinálja :)), amíg lejárt a szavatossági ideje (ezt kb. 4 hónapra rá, a nyárvégi spájz takarítás közben vettem észre), és ki kellett dobni. Aztán voltam vásárolni, és megint szembetaláltam egy csomag darált keksszel magam a Lidl-ben, megint megvettem, és tegnap eldöntöttem (miután Babi néninél láttam, hogy 4 kis szelet kókuszos 350Ft-ba kerül), hogy “no more lacafaca” (ahogy a művelt angol mondaná :)), megcsinálom. Megint körbenéztem recept ügyileg a neten, nagyjából 3 féle kering, ebből szűrtem le a saját verziómat.

Összeállítom a kakaós tésztát, majd robotgéppel összedolgozom a krémet. A krémbe tettem egy kis tejet, de fölösleges, mert nem lett tőle jobb, csak lágyabb: vedd ki inkább hamarabb a vajat a hűtőből, hogy puha legyen (de ne mikrózd, azt itt nem jó). Összehabosítottam a krémet (jaj, ez magában is brutál finom, és jót tett neki a vaníliás cukor). Vettem egy darab sütőpapírt, rászórtam egy jó adag kókuszreszeléket, rátettem az összegyúrt tésztát, fogtam egy nyújtófát, beporcukroztam, és amennyire tudtam 3 mm vékonyra négyszögletesre nyújtottam. Rákentem a krémet, és a sütőpapír segítségével feltekertem (hát, nem lett vékony…). Szórtam rá pluszban kókuszt, becsomagoltam a sütőpapírba, és irány a hűtő min. 3 órára. Este filmnézés alatt megkóstoltam: finom, és édes. Hm. Hát nem egy fitness kaja…. :))
Ui. ma Zoli barátunk kérésére megcsináltam a maradék kekszből még egyet – nagyon kell vigyázni a tejjel a tésztánál, mert ha egy kicsit túladagoljuk, lágy lesz a tészta – én darált babapiskótával hoztam vissza a tésztát 🙂 Viszont így sok lett végül, ezért a többletből helyes kis golyócskákat csináltam meggyel a közepén mandulaforgácsba megforgatva :)) nagggggyon finom lett :))

Olvasgattam a blogokat, és látom, hogy a paradicsomtermés idén nem volt az igazi: rengeteg helyen vagy a tőkén még éretlenül lerohadt, vagy – mint anyuéknál is – egyszerűen zölden maradt a paradicsom. Nekünk eredetileg nagyra törő terveink voltak anyuék paradicsomával mivel rengeted koktélparadicsom termett náluk az idén, kölcsön is kértem a tesóm aszalóját, és paradicsomot akartunk aszalni, Kb. két adag el is készült (meg egy adag meggy, de az azonnal elfogyott), és gondoltunk, télre ideális lenne így eltenni többet is. Hát, az időjárás keresztbe húzta a számításainkat. Receptet rengeteget találtam a neten, de végül a papa javaslatánál maradtunk nem csak azért, mert az volt a legegyszerűbb, hanem mert igaza volt: amikor fel akarom használni, még mindig ízesíthetem, amivel csak akarom.

Felraktam a cukrot egy szuper tiszta lábasba karamellizálódni (a régi szakácskönyvek mindig kitérnek arra, hogy minden nagyon-nagyon tiszta legyen, amivel-ahol befőzünk, illetve hogy csak egészséges alapanyagot használjunk (mert az ütődöttet ugyebár a pálinkába tették – amikor mi kicsik voltunk, a nagyi mindig karamelles cukrot szopogattatott velünk, és karamellás tejet ittunk reggelire (ez az én időmben zacskós verzióban is kapható volt)). Amikor a cukor felolvadt, rádobtam a félbevágott paradicsomot, a sót, a szőlőcukrot és a gyömbért, és kezdődött a kevergetés. Figyelem! Nem kell külön vizet adni hozzá, mert ahogy összeér a cukor a paradicsommal, a paradicsom rengeteg levet fog ereszteni, csak győzzük kivárni, míg elfő. Ne lepődjetek meg, a cukor kicsit megkeményedik a hideg paradicsomtól, de visszaolvad hamar! Szóval rotyogott, amikor már nagyon rotyogott, takarékra tettem, és rotyogott tovább. Néha belekavartam, de nagyjából elvolt magában. Kb. a harmadik óra végén meguntuk, belenyomtuk a botmixert, összeaprítottuk (itt nem rusztikusra, hanem kifejezetten pépesre aprítottam nemcsak a magok, hanem az állaga miatt is), aztán még egyszer összerotyogott a lábasban (itt már köpködött is), és forró, kifőzött üvegekbe tettük őket (a tető alá még celofánt), fejre állítva min. 3 napig szárazan dunsztoltuk. Még aznap a maradékot levittem Sacinak kóstolásra, aki általában teszteli a lekvárjaimat- nem tudták kitalálni, miből készült a lekvár…. Az íze finom lett, jó édes, a gyömbértől egy picit pikáns. Mindenfajta natúr hús mellé felmelegítve “mellékletnek”, mártogatósnak jó szívvel ajánlom! Továbbfűszerezhető borssal, bazsalikommal, kakukkfűvel, fahéjjal, szegfűszeggel – kinek ízlése szerint.

Ui. Tegnap vettem ki őket a dunsztból: gyönyörűek lettek 🙂

A lazactatárt egy kedves barátom papájának és mamájának valamelyik kerek szülinapi buliján kóstoltam először, és rögtön nekiestem Ádám barátomnak (igazán a papája volt kedves barátom, a gyerek csak belekeveredett a képbe), hogy azonnal kérem a receptet, mert ennél finomabbat én még nem ettem (apropó, látnotok kellene azt a konyhát, én is majd hanyatt estem, pedig láttam már egysmást: mint egy étteremben, full inox minden, beépített fritu, lávakő, meg ilyenek. És ez majd 10 éve volt… Akkor az “öregek” is majd 60 évesek már :)) Na ezt jól az orruk alá dörgölöm majd :))) Azóta is rendszeresen csinálom, általában persze télen, karácsonykor, vagy ha nagyon ki akarok tenni  magamért. Amúgy nagyon egyszerű elkészíteni, viszont bazi látványos 🙂 Olyan felvágós, na, pedig a nyesedéknek 1000 párszáz forint a kilója… :)) A kész tatárról sajna nincs képem (ha megint csinálok, felrakom), mert miután készen lett, és érett egy kicsit a hűtőben, nekiestünk, és elfogyott. A lazacot – azaz fagyasztott lazacnyesedéket, mert ehhez az a tökéletes – a Kék Tulipán nevű műintézményben szoktam beszerezni, ahonnan akár házhoz is szállítanak. A lazacnyesedék – ami tatárhoz mindig kitűnő- néha olyan minőségű, hogy sima vagy vajas pirítós kenyérrel önmagában is megállja a helyét; ilyenkor sietni kell, hogy maradjon a tatárhoz is egy kis alapanyag. Mi az elkészült tatárt vajas pirítóssal esszük, lehet mellé hagymát (ha egy kis ecetes vízzel átöblíted, nincs annnnnyira erős íze/szaga), uborkát, paradicsomot stb. tálalni. A gyerek pl. magában, kézzel eszi :).

A lazacot a hűtőben hagyom felolvadni, majd a felolvadt szeleteket átengedem húsdarálón (akinek elektromosa van, mint nekem, annak javaslom, hogy először késsel vagdossa fel a hosszú szeleteket, mert nekem egyszer feltekeredett a darálóra, és majdnem leégett az egész :)). Amint kész a massza, hozzáadom a fentieket, és kézzel jól összedolgozom. Hűtőbe teszem összeérni min. 2 órára (de lehet egész éjszakára is), és tálalás előtt beleteszek egy tojást. A hagyma miatt max. 2 napot tároljuk mindenképpen hűtőben, amennyiben az a nemvárt eset következne be, hogy nem fogy el az egész. Ha nem akartok ekkora adagot csinálni, recés késsel vágjátok félbe a lazacot még fagyottan, és azt a darabot amit nem akartok használni folpackba csomagolva tegyétek vissza a mélyhűtőbe.

Miért éppen a dió? Nem jutott eszembe semmi ahogy jobban belegondoltam… összeállt a kép. Apai nagyanyám mindene volt a dió, már-már legendává érlelődött a történet, amikor nehéz idők jártak ebből tartotta el a családot télen, az utolsó 1 darabért is képes volt kimenni a kedves fáihoz, szárította, törte, tisztította sütött, főzött belőle. A fa maga is impozáns látvány hatalmas lomb, harsogó zöld levelek. A fák közül ő a hosszú életűek közé tartozik. Úgy tartják, az ember az unokáinak ültet diófát, bízik a jövőben, van reménye hite az életben. Maga a termés is gyönyörű, a kemény héj, benne a finom gyümölcshús. A forma az emberi agyhoz hasonló, 3 tucatnál több neurotranszmittere segíti az agyműködés fejlődését, ha nagyon tudományos akarok lenni:)) Ha nagyon szentimentális, akkor allegória az emberi lét lényegéről. Amikor véget ér a fa aktív élete, nyomokat hagy a világban. Akinek a birtokában van egy diófa asztal, szék, tudja mit jelent. Őriz valamit a múltból, továbbad valamit a jelenből. Nekem ezt jelenti a dió:) Az idei termés!!

Szeretnénk Dórával vaslábast venni. De nem tudjuk milyet. Megvehetjük-e az Asia Center-ben kapható 5,000Ft-sat, vagy ezért mindenképpen min. 20,000Ft-ot kell kiadni? És hogyan tartsuk tisztán? És ti hol tároljátok a tieteket, mert bazi nehéz ám….? Én emlékszem, anyósomnak és nagyanyámnak is volt rajta valamilyen bevonat, de a maiakon ilyet már nem mindig látok. Amit megörököltem a nagyitól, bódult, tapasztalatlan leányfejjel átpasszoltam anyuhoz, aki viszont már nem hajlandó tőle megválni. Véleményeket, tanácsokat várunk! Köszönjük előre is! 

Eljön az a pillanat, amikor egy gasztroblogger is látja a jövőt:) Jönnek az ünnepek, a kóstolgatások sem múlnak el nyomtalanul. Mi tagadás nem vagyok a topformámban, sikerült 35 kilótól megszabadulnom 8 hónap alatt, ebből 5-8 kg visszarendeződött 2,5 év alatt, így arra gondoltam nem árt kicsit átgondolni, miért történt mindez. Hvali bloggertársunk fogyókúrába kezdett, bevillant, hogy nálam is rendezni kellene a dolgokat. Nem olyan drasztikusan, mint ahogy én azt tudom, hanem tudatosan, átgondolva, nem megijesztve a testem, hogy veszett módon tárolni kezdje a levegőt is.
Már megvolt az alap impulzus, aztán egy koncerten találkoztam Karcsival, aki éppen tisztító kúrába kezdett hétfőtől. Túl sok jel volt ez egyszerre, tehát én is, én is. Ő egy sziruppal csinálja ezt a kúrát. Utána néztem nagyon tetszett, de jó gasztromókusként, nem beszélve arról, hogy nem volt otthon juharszirupom viszont volt mézem, elkészítettem a leírás szerint a keveréket. Tanulmányoztam hozzá a módszert a könnyített verziót választottam 1 hétig és fokozatosan térek át a kemény verzióra.
A napi  ital elkészítése (2 liter)

A könnyített verzió azt jelenti, hogy délig ezt a levet+gyógyteát, úgymint csalán tea, gyömbért tea, víz jelenti a kiegészítést napi 2,5-3 liter folyadék a szirup mellett. Egy laza ebéd, saláta, 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér, délután valami könnyített kaja, párolt zöldség, gyümölcs lustaság esetén, mert a cukrot nem ajánlatos délután bevinni. Ha este vészhelyzet van kefir, joghurt néhány korty, maximum 1 kis pohár:)
Szóval a téli mackóháj ellen, mint homeopátiás szer, ezt a mézes puttyot iszogatom. Bár azt is hozzá kell tennem, véleményem szerint, a test, akkor kezd el raktározni, ha lélek valamilyen önazonostól eltérő rendszerben működik, így a gondolatok nem helyesek, ezért bűntudatunk van, félünk, bánatunk van, elfolytjuk az agressziónkat, el akarunk futni valami elől. Tehát nem vállaljuk fel, amit érzünk. A test-lélek-szellem mágikus egységében, minden szinten tenni kell valamit. A testem kímélő kaját kap, és  fokozatosan a heti két edzést négy alkalomra emelem, a lélek BACH virág cseppeket kap, és pozitív állításokat. Ennyit tudok tenni az ügy érdekében, mindezt lazán, megengedő üzemmódban, elismerve a napi erőfeszítéseket, megbocsájtva a napi botlásokat:)
Bővebben ezen az oldalon található információ, az eredeti módszerről:
http://www.neera.hu/Neera-szirup/a-neera-meregtelenites-valtozatai.html

Vannak ételek, amik valahogy elkerülték a figyelmem, nem értettem mi a pláne egy rizses ételben. Nekem a rizs alapból semmilyen, őszintén szólva nem választom, ha az étlapon van. Mivel mostanság a napjaim a változásról szólnak, hogy simuljunk bele a flow-ba, számomra ez arról szól, hogy olyan dolgot próbáljak ki, amit eddig még nem, olyan dolgot kóstoljak, amit eddig még nem, és úgy reagáljak kihívásokra, ahogy eddig még nem. Jamie Oliverről is hallottam, láttam, de kicsit túl soknak, túlzottan pörgősnek találtam. Aztán láttam egy képet, amin a családjával volt, a gyönyörű lányaival, a feleségével, és a most született kisfiával. Nagyon megkedveltem őket, sok mindent megéltek együtt a feleségével, válságban volt a kapcsolatuk, túljutottak rajta, Jamie hajszolta az álmait, minden kockára tett, és most úgy tűnik nyugvó pontra jutottak. Aztán kezembe került a rizottó receptje, ismerkedés okán kipróbáltam. Mit tud ez a fiú???? Mindent. Sikerült. Jamie és én azt hiszem, egy áramlathoz tartozunk. Az álmaikért küzdőkhöz, akik hisznek abban, hogy minden jóra fordul és van szerelem a kudarcokon túl:) Sokan úgy tartják munkaigényes egy kaja, összességében fél óra, ha a vendégek megérkeztek, ihatnak valamit, beszélgethetnek, összerázódik a társaság, nem egy nagy meló egy jó hangulatú este alapja lehet. Ezt a receptet ajánlom randi vacsorához, gyors, finom, és egyszerűségében nagyszerű.

A hagymát apróra vágjuk, a vajat, az olajjal megolvasztjuk, jöhet bele a hagyma. Lassan, pároljuk a hagymát kb.8-10 percig, a 7. percnél beletesszük a fokhagymát 3 percre. Ezután jöhet a rizs. Amit folyamatos keverés mellett üvegesre pirítunk. Amikor szép átlátszó, jöhet bele a bor, nálam most pezsgő volt, teljesen tökéletes, megvárjuk, amíg elillan az alkohol. Korábban elkészítettem az „alaplevet”, ami 2 húsleves kocka feloldva 1 l vízben a felforraltam, és legkisebb lángon melegen tartottam, és ezzel merőkanállal adagoltam a rizshez. 1 kanállal megvárom, amíg felveszi a rizs a folyadékot jöhet a következő. Ahogy kezdett fogyni a folyadék megkóstoltam, milyen a belseje, ha nem kemény a közepe és elfogyott a lé, elkészült. Jöhet bele a parmezán, só, bors.

2 evőkanál vaj

½ marék kakukkfű

½ kg koktélrák vagy garnéla fagyasztott  (előfőzve)

1 kocka fagyasztott chili ez volt otthon:)

Előre elkészítettem a serpenyőt a ráknak, a vajat megolvasztottam, amikor a rizst félre tettem. A vajban felolvasztottam a chilit, mehet bele a rák, 5-8 perc, először kis lángon, amíg felolvad, utána erős lángon, elpárologtatva a fölösleges vizet, amikor besűrűsödött lé, megszórjuk kakukkfűvel.

Hozzákeverjük a rizshez, tálaláskor, még kakukkfű, még egy kis parmezán forgács és készen is vagyunk.

Tegnap nagy főzésben voltunk Dórával amíg aludt a kicsi, az apja meg WoW-ozott (na, erről még fogok később írni). A gyereknél tudtuk, hogy 4 fele ébred, és akkor enni kell neki adni, mert kitör a forradalom (az apja is ilyen – ha tele a hasa, kenyérre lehet kenni, ha nem, egyszerűen kiállhatatlan). Szóval úgy időzítettünk, hogy valami tartalmas is elkészüljön létfenntartás okán…. Harasztira szoktam vinni a kicsit, és ott még a nyáron nyílt egy Vitamincentrum nevű hely, amit csak most csütörtökön látogattunk meg először. Én úgy vagyok ezzel, mint a könyvesbolttal – jó is, meg nagyon-nagyon  hangulatos is egy kis könyvesbolt, de egy kétszintes Libri – na, ott lehet tobzódni 🙂 Ez is ilyen – mint egy hatalmas zöldséges (nemcsak ugyanaz a 10 dolog egész évben kis kiegészítéssel mint egy hipermarketben, hanem egész sokféle és elsősorban idény zöldség meg gyümölcs – ha valaki meg tudja nekem mondani, miért is kellene nekem szeptemberben spanyol szőlőt adnom a gyerekemnek….??). Na itt találtam friss kelbimbót, és emlékeztem, amikor Dórával csináltuk a szűzérmés vacsit, hogy nagyon bejött már akkor is, ezért életmentő előételnek tökéletesnek tűnt. 

 Feltettem hideg vízben sóval és szódabikarbónával (1-1 tk) a friss kelbimbókat miután megszabadítottam őket – ha volt – barnás külső levelektől, és a torzsájának a végétől (kb. 50dkg volt), megvártam míg felforr a víz, és utána kb. 15 percig hagytam őket főni. Kicsit ropogósak voltak még, amikor kivettem őket a vízből. És igen, itt elfelejtettem őket azonnal jeges vízben lehűteni, és azonnal belezúdítottam őket a kis olivaolajon felolvasztott 1 tk barnacukorba, amiben gyorsan megforgattam őket, és kész is volt a köret. Kicsikét szétestek, de nagyon finom lett. Volt még a hűtőben péntekről a papa által simán sóval-borssal fűszerezett, lisztben megforgatott, és olivaolajon kisütött csirke mell- illetve felsőcomb filéből (Isa nem eszik csontosat. Ez nem vicc – hozzá sem nyúl olyan húshoz, amiben csont van (a hal szálkájáról már nem is beszélek…). A gyerek meg imádja szopogatni a csontokat… hiába no, az én vérem :)), gyorsan megmelegítettem, a kicsinek apró darabokra vágtam, az apjának meg a melléklet szerint kitálaltam. És amikor nekiesett, hangzott el a címben idézett ominózus mondat… Mindkét fiú felfalta az egészet, mi csak pár szemet tudtunk kimenteni magunknak. Folytatása következik 🙂

Én sosem voltam valami nagy főzelékfőző – nagyon szerettem mindig is, de az első krumplifőzelékem után, aminek már a krumplija a kutyánál landolt – anya nem is értette, miért csináltam, és miért nem vártam meg vele -, úgy gondoltam, hogy a családom majd ellát főzelékekkel. De nagyon szeretem pl. a zöldborsófőzeléket, így amikor már különköltöztem, és saját háztartást kezdtem vezetni kénytelen voltam telefonos segítséghez folyamodni a húgomhoz; ő az, aki igazán örökölte a családi vénát, és sokkal jobban odafigyelt, amikor anyu a konyhában sürgölődött, mint én, mert őt érdekelte, engem meg akkor még nem (bár mint kiderült, azért egész sok minden ragadt rám anélkül, hogy tudtam volna, így sokáig zéró főzési tapasztalattal is tudtam az észt osztani még nagymama korú szakácszseniknek is). Szóval a telefonbeszélgetés során a húgom megosztotta velem a számomra azóta is legfinomabb habarásos főzelék receptet, amit egy hétfői barátnős Lidl-es vásárlás során beszerzett finomfőzelék zöldségkeverékre kedden adaptáltam.