A Magyar Konyha csülke

Amikor megjelent az (új) Magyar Konyha kicsit fenntartásokkal fogadtam, mert a) megint egy újabb főzős újság, b) olyan régimódinak tűnt, hiszen én még emlékszem az eredetire (sőt, ha nagyon utána nézek, még találok is belőle….), c) nekem a Bűvös Szakács – akik jegyzik alapjaiban az újságot – kicsit sznob, Ferran Adria mániájuk idegesítő, d) Borbás Marcsit nem nézek, túl mézesmázos, bár Vinkó József jegyzeteit nagyon bírtam a Heti Válaszban, Lévai Anikó, mint szerkesztőbizottsági elnök…? Szóval telve voltam előítéletekkel. Az újság maga csili-villi, minden benne van, amit a modern kor elvár: tűéles, megkomponált ételfotók, bulvár, magyar dolgok (történetekkel és alapanyagokkal), tanácsok a legjobb helyekről, recept hegyek (néha az extrémnél is extrémebbek), újragondolva még a lekváros kenyér is, jegyzetek stb. stb. És – bár én nem vagyok nagy rajongója – Bíró Lajost az első számban még számomra is szimpatikussá tették. ÉS nagyon meg akartam csinálni a címlapon látható Esterházyt, de amilyen egyszerűnek tűnik, olyan hamar adtam én fel még a gondolatot is :). De persze van benne olyan recept, amit egyszer, ha nagyon nekidurálom magam, megcsinálok – ha látnátok az újságot, tele írtam megjegyzésekkel, magyarázatokkal, pont, mint egy tankönyvet. Hiába no, nem egyszerű olvasmány…. 🙂 De mindenképpen örvendetes, hogy végre valaki felkarolta a magyar konyha meg a magyar ételek ügyét, és a mai  szakácsok és szakácsnők (nem profi és profi) számára is fogyaszthatóvá teszi, mert az egy vicc, hogy hamarabb tanulunk meg thai meg francia kaját főzni, mint egy jó paprikás csirkét mondjuk….. 

Aztán megvettem a második számot is, hátha találok benne jobban tetsző dolgokat, és őszintén be kell vallanom, hogy ebben volt már volt több, az én szájízemnek is tetsző, és nem annnnyira elrugaszkodott recept, meg persze egy interjú az Onyx (nő)séfjével, akiről már mi is megemlékeztünk itt. Ebben találtam rá erre a szuper kis csülök receptre, amit a kép alapján rögtön meg akartam csinálni (nem, tulajdonképpen le akartam enni az újság lapjairól… :)), de be kellett hozzá szereznünk egy-két hozzávalót, mondjuk egy csülköt…. Elslattyogtunk hát anyósom kedvenccé vált henteséhez (a kacsamájashoz), és amíg anyósom vásárolt, én magyaráztam a gyereknek a fellógatott sertés részeit (mert itt ablak van a hűtőkamrán, és látszanak a jószágok szépen felsorakoztatva), meg mutogattam a csirkelábakat, és amikor elunta, rohangáltam utána a hentessel egy légtérben lévő bolt pénztárainál…. Nagyom vicces egy kétévessel henteshez menni, legközelebb azért ezt majd alvásidőben abszolváljuk 🙂

A recept igazán tök egyszerű, és a káposztának köszönhetően szinte üdítően könnyű – tudom én, hogy ez egy csülök esetében furán hangzik, de engem is meglepett, hogy evés közben nem éreztem azt, hogy tulképpen egy nehéz, zsíros ételt eszek.

A csülköt tepsibe tesszük, és rendesen bemasszírozzuk sóval azért, mert ezt a jószágot utólag sózni elég nehéz. Felengedjük kb. 1/3-ig vízzel, a tepsit berakjuk 180 fokos sütőbe és kb. 1,5 órát sütjük úgy, hogy közben a saját zsírjával és jófajta sörrel folyamatosan locsolgatjuk. Akkor jó, ha a csont megfordul a húsban. Sülés után pihentessük a húsit, a szaftot szűrjük le: jó lesz majd melegíteni meg a káposztához.

A káposztát mindenképpen mossuk át, jól nyomkodjuk ki, és késsel kicsit metéljük át. Kis olajon pirítsuk át a szalonnát, majd dobjuk rá a káposztát, és pergeljük át úgy, hogy azért a káposzta ress maradjon. Mi megborsoztuk még.

Az eredeti recept szerint a káposzta mellett zsemlegombóccal tálaljuk, de mi most a szafttal összekevert jó kis  hagymás zsíros törtkrumplinál maradtunk, és persze a csülköt is jól meglocsoltuk vele. Nagyon jó kis száraz fehérbort igyunk mellé, és olvasgassuk a Magyar Konyhát, hogy tovább okoljunk és inspirálódjunk.