Túrófánk forever édesben és sósban is

2011 november 23. | Szerző:

Van olyan receptetek, amit régóta meg akartok csinálni, aztán szembe jön veletek? Így jártam én ezzel a túrófánkkal: Muci nővérem már ezer éve egyszer egy rakat túrófánkkal jött hozzánk vendégségbe, és még akkor elkértem a receptjét; aztán teltek-múltak az évek, és mindig csak halogattam, hogy majd megsütöm stb., de nem lett belőle semmi. Aztán a szomszéd Csillánál iskolai ügyből kifolyólag anyukája felvigyázott a legkisebbre, és az utolsó nap még bekevert egy adag tésztát, amit Csilla sütött ki délután, lehozott a játszóra, és a gyerekek szó szerint ölték érte egymást. Aztán Betti anyukája vigyázott a keresztlányomra, és ő is sütött belőle egy dupla adagot, és az is elfogyott (a megfelelő kifejezés az lenne, hogy a játszón felzabálták a sáskák, de ilyet ugyebár nem mond az ember lánya a barátaira). Aztán most szombat reggel Bettiék nálunk reggeliztek családilag, és közös erővel kisütöttük Betti anyukája receptje alapján a fánkokat. Az elsők még nagyobbak lettek, azok is nagyon jól sikerültek (Dóra pl. másnap délelőtt csak úgy desszert gyanánt eltüntette a pár szem maradékot, az utolsó kicsiket meg sógorom nyomta be még szombaton….), de az igazi sikert az kicsik aratták. Ma még egyeztettem Marika nénivel, Betti anyukájával, és ő mondta, hogy forró olajban kell sütni de lassan… Ez a róka fogta csuka…. De megoldható, ha kisebb méretűre szaggatjuk a fánkokat és takarékon sütjük őket. Ja igen, és Muci receptje szóról-szóra megegyezik Marika néni receptjével, és ott is ez a megjegyzés szerepel, hogy vigyázzunk, mert gyorsan sül, viszont ha nagyon gyorsan sül, és nagyobb, akkor nyers marad a belseje. A gyerekeket is be lehet vonni a készítésébe, mert keverni is tudnak segíteni, illetve a végén a fahájas-porcukorba hengergetést bármelyik örömmel bevállalja (csak legyen türelmünk utána takarítani). 

Hozzávalók (sok lesz belőle)
25dkg túró
25dkg liszt
3 tojás
1kk szódabikarbóna
2cs vaníliás cukor
1 pohár tejföl
1 cs só

porcukros fahéj
Az alaprecept arányain NE változtassunk, azaz ha folyósnak találjuk a tésztát, ne tegyünk hozzá semmit, mert ennek a tésztának kicsit folyósnak kell lennie! 
Összeállítjuk kézi mixerrel a tésztát – csinálhatjuk úgy is, hogy a tojást a cukorral jó habosra keverjük, és aztán adjuk hozzá a lisztes-túrós-tejfölös stb. masszához, de ha ehhez nincs kedvünk, amúgy hányaveti módon is jó lesz a tészta. Ahogy készen vagyunk, hagyjuk a tésztát hűvös helyen kb. 20 percet pihenni (Csilla egy egész délelőttöt hagyta, és nem lett tőle semmi baja). 
Serpenyőbe forrósítsunk olajat (kell hozzá olaj rendesen, mint minden fánkhoz), és amikor forró, akkor mokkáskanállal kezdjük beleszaggatni a fánkokat – nyugi, lehet, hogy beletottyan az olajba, de jó lesz a fánk, a szódabikarbónától csini kis gömbre fognak duzzadni a melegtől-, és vegyük lejjebb a lángot. Ahogy egyenletesen barna lett a fánk, fordítsuk meg, a másik oldalát is süssük meg, majd ahogy kész, mehet papírtörlős tányérra. Gyorsan sül, mellette kell állni. Mi azt csináltuk, hogy amikor kiszedtük a kész fánkokat, feljebb vettük a lángot, és amikor beleszaggattuk, meg amikor sült, akkor lejjebb…. Macerásnak tűnik, de gyorsan bele lehet jönni (mint kiskutya az ugatásba :)). Ennyi tésztából a kisebb fajtából is lesz vagy 70db. Amikor kicsit meghűlt, akkor már forgathatjuk is bele porcukros fahéjba. Langyosan az igazi, de másnap sem kutya.
És amiért ide tettem a sós címkét is: másnap kipróbáltam csak játszásiból a receptet fele akkora mennyiségekkel (változatlan arányokkal), és túró helyett Brynzával, cukor nélkül. Hát, Dórámmal a káptalantótiban vett sörös mustárral kevert tejfölbe mártogattuk a kisült fánkokat, és el tudtunk volna lenni vele egész nap… Ha hirtelen rádszakadnak a vendégek, és sörözéses-borozásos beszélgetés mellé szeretnél valami finomat, nyugodtan csináld meg így is, tuti a siker!

Ui. Ma Saci nálunk volt tojásos nokedliből kifolyólag vacsorára, és betegre ette magát…. Kezdek belejönni a sütésbe 😀 Vittem át Csilláéknak és Bettiéknek is, itt vannak az anyukák is, kíváncsi vagyok majd, mit mondanak…..

Címkék:

Rajongásunk tárgya: a tökéletes pite sütőforma+a haverjai

2011 november 22. | Szerző:

 A pite egy jó műfaj, egyszerű a tészta, sokféle tölteléket, krémet tehetünk bele. Nekem egy bajom volt vele, csak a formában tudtam felszeletelni pl. anno a szilva tortámat, persze nem biztos, hogy a forma hibája 🙂 ITT Nincs ezzel gond, de mégis én imádom a hullámokat a tészta szélén, mindamellett gyönyörűen mutat a tortás tálon. Néha amikor éppen vigasztaló vásárolhatnékom van, meglepem magam valami aprósággal. Egy ilyen alkalom emléke ez a forma, nem is használtam, bekerült a gyűjtőbe 😀 Amikor a citrom tortát a saját kedvem szerint átalakítottam ITT, ebben a formában sütöttem, éééés lássunk csodát, szépen kicsusszant a formából, gyönyörűen lehetett szeletelni.  A TESCO pite forma különleges, az alja és a széle külön működik. Ebből a sorozatból van már muffin formám, és tepsim is, ezeket is ki fogom próbálni. Ár érték arányban szerintem a legjobb a piacon kb.1200.-Ft.

A másik nagy kedvenc a tepsi, ami attól nagyon cool, hogy nehéz, vastag falú, lassú sütésre kiválóan alkalmas, 2390,- Ft-ért pedig ….. 😀

A végére a legcikubb, a legeslegnagyobb kedvenc, a 18 cm-es torta sütő vagy panettone forma, nem is tudom minek nevezzem, de nagyon szuper, kb. 1100,-Ft.  a hétvégén már sütök is benne 😀
Címkék:

Ne hagyd ki! #6

2011 november 21. | Szerző:

Tegnap Dórával kicsivel több időnk volt a Tesco-ban barangolni, és igazi kincsekre leltünk 😀 Sok-sok sütőedény nagyságrendekkel olcsóbb most november 24-ig, mint máskor és máshol, így ha van, ami még hiányzik a gyűjteményetekből, hajrá!

Muffin sütő (teflonos) – 12 db-os nagy 999Ft.

Muffin sütő (teflonos) – 24 db-os kicsi 1199Ft. (a héten posztolunk egy adventi kalendáriumot, ami ebből készül)

Pizzasütő lemez 32cm átmérőjű 589Ft. (mi nem csak pizzát, hanem pogácsát is ezen a lyukacsos lapon sütünk)

Kerek tortaforma – piteforma/gyümölcstorta forma 479Ft. (ebből van az a hagyományos, hullámos szélű is ugyanennyiért – halottak napján én pl. erra rakom a gyertyákat égetni, így nem gyullad fel a lakás…)

Univerzális állítható sütőlap 999Ft. (ez 500Ft-al olcsóbb itt most, mint a Lidl-ben, és ugyanaz a márka)

Címkék:

Ne hagyd ki! #4

2011 november 20. | Szerző:

Ha csak kis ajándékban gondolkodtok karácsonyra, vagy csak jelezni akarjátok valakinek, hogy gondoltok rá, akkor szerintem ez tökéletes választás: “karácsonyfagömb pralinéval” a héten kapható az Aldiban 1499Ft.-ért! Jövőre újratölthető! 😀
Karácsonyfagömb pralinéval

Címkék:

Ne hagyd ki! #5

2011 november 20. | Szerző:

Ez olyan igazi “kisgyerekesgasztros” ajándék, nekem nagyon tetszik, ha kérdezik majd, ilyennek szerintem Kornél is örülne – a tányéron egy kopasz emberfej van, amit a gyerkőc a tányéron lévő étellel kedvére mintázhat – vagy mi hozhatjuk meg így a kedvét az evéshez 3550Ft.:
Food Face tányér
http://www.varazserdo.hu/hu/etkezes-suetes-fzes/etkeszlet-tanyer-pohar/food-face-tanyer

A másik egy szendvicskészítő/dekoráló célszerszám – 2990.- Ft.

Állatok -szendvics forma
http://www.varazserdo.hu/hu/etkezes-suetes-fzes/szendvics-formak/allatok-szendvics-forma

Címkék:

Ne hagyd ki! #3

2011 november 19. | Szerző:

A Lidl-ben a sütésálló lekvár (anno hitlerszalonnának  hívták, és minden bukta elmaradhatatlan tölteléke) most akciós: 17-től 189Ft.

bild

A szerintünk legjobban felverhető poharas tejszín szintén akciós, 139Ft.

bild

Nov. 24-től az Aldiban pedig mindenféle konyhai hőmérő lesz kapható egységesen 999Ft-ért. Egy jó húshőmérő ajándéknak is kitűnő!

Címkék:

Erdei gombaleves

2011 november 18. | Szerző:


A krémlevesekért egyszerűen rajongok, ez a leves nem egészen az, de mégis valami hasonló: egy nagyon egyszerű és igazán finom variáció. Külön a javára írandó, hogy nagyon hamar elkészül.

Hozzávalók
Egy adag szárított erdei gomba 
2dl tejszín 
2ek tejföl
3dkg vaj
1ek étkezési keményítő
1l  alaplé, vagy húsleves kockából alap. 
só, bors, petrezselyem

A  forró alaplé felébe beáztatom a szárított gombát kb. 1 órára. Ez után 3 dkg vajat felolvasztok, ezen átpárolom a gombát és fokozatosan felöntöm az alaplével; 20 percig főzöm. 1 ek étkezési keményítőt elkeverek 2dl tejszínnel, 2ek tejföllel készre forralom, só, bors ízlés szerint, friss petrezselymet szórok a tetejére. A szarvasgombás olaj tálaláskor még emel az ízek összhatásán.

Címkék:

Gesztenyés marharagu erdei gombával és puliszkával

2011 november 17. | Szerző:

Hmmmm… az a vaslábas, csak az hiányzik az én életemből 😀 Erre jöttem rá miközben neki álltam a főzésnek, előkészítettem mindent, darabolva, aprítva, és próbálkoztam egyik lábas, másik fazék, majd egy tepsi lett a megoldás, amiben hús szoktunk sütni 😀 Őszintén szólva sajnálom a helyet ezektől az óriás edényektől, de nincs mese, ha jót akarok főzni, helyet kell csinálnom neki. Ez a recept a Stahl magazin őszi számában talált rám. Mindenképpen marhát akartam főzni, egyszerűen imádok marha húst főzni, egyik húshoz sem hasonlítható az állaga, az omlóssága, a tartása, nem beszélve az ízéről; imádooom 😀 A pörkölt kizárva, ezek a pasik ugyanis bármikor, ha kedvük szottyan bográcsban összedobnak egyet, és azzal hiába való lett volna versenybe szállnom 🙂

Marha combot és nyakat vettem, 1 napig állt a hűtőben, de ennek a húsnak nem árt, ha 2-3 napig “szárazon” pácoljuk.

Hozzávalók:

1,5 kg marhacomb
0,5 kg marhanyak
3 nagyobb répa
0,5 kg lila hagyma
1 doboz szárított eredi gomba
30 dkg hámozott gesztenye (Tesco mélyhűtő pult, vagy saját magunk megfőzzük)
4 dl száraz vörösbor
3 dl víz amiben  a gombát áztatjuk
2 ek finom liszt (nem púpozva a kanalat)
5 ek olíva olaj,+ minden adag hús sütésekor 2 evőkanállal adunk hozzá
só frissen őrölt bors

A húst 2,5-3 cm -es kockára vágjuk, a répát is feldaraboljuk szintén ekkorára, a hagymát felkarikázzuk.

A húst kis adagokban elősütjük úgy, hogy 2 ek olajat felmelegítünk, rádobjuk a húst megpirítjuk, egy tálba félre tesszük: nem szabad főnie a húsnak, kis adagokkal dolgozzunk

.

Amikor végeztünk a hússal a hagymát és a répát megpároljuk.
Ez idő alatt a sütőt előmelegítjük 150 fokra. Előkészítjük a megfelelő edényzetet. A tökéletes választás mint már írtam a vaslábas, de egy sütőben használható nagyobb lábas, nem túl magas falú fazék is megteszi.
Az edény aljára kerül a répa és a hagyma, erre jön a megpirított hús a gomba összepirítjuk a hozzávalókat, majd felöntjük a borral, a gomba áztató levével, sózzuk, borsozzuk mehet a sütőbe.

Én 160 fokra emeltem a hőmérsékletet, óránként ránéztem, elegendő-e a folyadék az edényben, ha szükséges kevés vízzel felöntjük. Ez egy tutti 4 órás menet, + fél óra a gesztenyével. Nagy előnye a lassú sütésnek, hogy nem kell a étel felett őrködni.

Másnap, harmadnap felmelegítve tökéletes!!! Összeérnek az ízek, omlós, szuper! Puliszkát készítettem hozzá nagyon rendben volt.

Ui. szerintem nálunk ebből nagyheti ebéd lesz csak knédli körettel… A.

Címkék:

Krumplileves Golden almával

2011 november 16. | Szerző:

A “jövőre veled ugyanitt” csapat ideje újra eljött. Ők az a fiú csapat, akikkel évente 1x találkozom személyesen. A menü a korábbi évekhez képest hamarabb összeállt a fejemben, talán annak köszönhetően, hogy gyakrabban főzök,  határozottan körvonalazódott azoknak az ételeknek a sora, amit szeretnek a vendégeim. A menü Jamie Oliver csirkemáj parféja volt (ITT) tovább fejlesztve erdei gombás változatban, a leves almás burgonya krémleves bacon chipsszel és kolbásszal, a főétel gesztenyés marharagu erdei gombával Sthal Judit magazinjából, a desszert Thomas Keller citromtortája A’la én :D. Arra jöttem rá így menet közben, hogy vannak ételek a káposztásokon kívül, amiknek kifejezetten jót tesz, ha 1 napot pihiznek a hűtőben. Ez a menüsor kimondottan ide tartozik.

A leves gyorsan elkészíthető egyszerűek a hozzávalók:

Hozzávalók:
1 póréhagyma fehér része
3 nagyobb lisztes burgonya (sárga héjú)
2 nagyobb vagy 3 közepes alma
8 dl alaplé
1, 5 dl tejszín
szerecsendió, só, pici bors kb.1 tekerés
vaj, olíva olaj

Az almát és a burgonyát 2cm-s kockára vágjuk vaj, olíva olaj keverékén megpároljuk két részletben felöntjük az alaplével és készre főzzük. Turmixgépben, vagy botmixerrel pépesítjük, visszatesszük az edénybe, hozzáadjuk a tejszínt, a fűszereket és kiforraljuk. Tálalás előtt kisütjük a szalonnát, a kolbászt, ezt tehetjük kevés olajon, vagy sütőben, ahogy éppen alakul.
Az édes, a sós, a savanykás ízek keverednek egy kevés csípőssel olyan igazán melengető érzés ezeken a fagyos napokon.
Címkék:

Citrom torta a’la én :D

2011 november 15. | Szerző:

A “mester” citrom tortájából ITT a krém maradt, a mézes mascarpone maradt, a tészta változott; változott olyan szempontból, hogy az arányokat megtartottam, diót daráltan megpirítottam, ami aztán így került a tésztába. A tetejére diós grillázst készítettem úgy, hogy a diót megpirítottam, a héját nagyjából ledörzsöltem, közben cukrot olvasztottam (kb. 10 dkg-ot), majd belekevertem a diót. Alufóliát megkentem olajjal, ráöntöttem a keveréket. Amikor megszilárdult, aprítóval összetörtem, ezzel szórtam meg a citrom krémet, és meglocsoltam a mascarponés szósszal. Nincs mit tagadni  jól lett, nem kicsit…, nagyon 😀 😀

Címkék:

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!