Reggeliztem a papával

2010 november 16. | Szerző: |

Minden kedden a papa és a mama vigyáz Kornélra, hogy el tudjam intézni apró-cseprő dolgaimat – ma a papa azzal lepett meg, hogy reggelit is hozott, ami persze nem AKKORA nagy meglepetés, de hidegkonyhai dolgokat nem nagyon szeret csinálni.

Hozzávalók
10 dkg juh- vagy kecskesajt (lágy)
15 dkg vaj vagy ráma
1 cs snidling apróra vágva
őrölt bors ízlés szerint

Nyeles lábast vagy gyors-forralót vízgőz fölé teszünk, beletesszük a sajtot és a va-jat, és közben habverővel ke-vergetjük. Amikor elkezd ol-vadni, hozzáadom a borsot meg a snidlinget, és addig kavarom tovább, amíg el nem olvad a vaj. Leveszem a gázról, 5 percet hagyom hűl-ni, majd innentől mixerrel/ robotgéppel 5 percig tovább keverem. Hagyom teljesen kihűlni, és még egyszer még 5 percig átkeverem robotgéppel. Folpack segítségével csinos rudat csinálunk belőle, becsomagoljuk, és 24 órára a hűtőbe tesszük. Másnap szeletelhető. Pirítóssal, paprikával, paradicsommal az igazi. Kis-gyereknek kicsit ütős az íze – Kornél még soha nem ejtette ki ennyire tisztán a “fúj” szót :). A papa azt mondta, hogy maradék különböző sajtokkal, vajjal és szalámi-kolbász maradékból hasonló ejárással csodás sajtkrém is készíthető. Majd legközelebb 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Az a lényeg, hogy gőz fölött keverd: egész más lesz 🙂

  2. Vali says:

    Na, de jó, hogy megírtad. Ebből eszembe jutott, hogy a hűtőben ott csöpög a tejföl ami már sajt sűrűségű. Gyorsan bekevertem snidlinggel, sóval, borssal. Jó kis reggeli lesz belőle.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!