Miért jó nekünk a kajszibarack?
2012 június 6. | Szerző: Dió Bisztró |
A kajszibarack termőterületei, azért jó és fontos, hogy a jellemző termőterületről származó gyümölcsöt vásároljunk, mert a talajból olyan tápanyagokat vesz fel a növény, amellyel a beltartalmi értéke különösen megnő, és optimális arányban van jelen, Mit jelent ez?…hogy nagyon finom lesz a gyümölcs, nagyra nő, szép lesz a színe elvezhetjük kívül-belül . A kínaiak szerint, ők már csak tudják, hiszen tőlük származik, az örök élet, az örök fiatalság gyümölcse…
Hazánkban több fajtáját termesztik, az egyes sárgabarack fajták zamata valamelyest különbözik, tápanyagaik azonban lényegében ugyanazok. Nemcsak a gyümölcs, hanem csonthéjas magja is rendkívül népszerű kellemes, keserédes, mandulára emlékeztető íze miatt. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy magját kisgyermekek egyáltalán ne egyék, valamint vigyázni kell a mennyiségre is-, hiszen a benne lévő cianidok, melyek részét alkotják aromájának, könnyen mérgezést okozhatnak felnőtteknél is, ha valaki mértéktelenül fogyaszt belőle. Ezenkívül a gyümölcshús savassága révén old- hatja a fogzománcot, ezért fontos a normál szájhigiéniás szabályok betartása sárgabarack evését követően is.
A gyümölcs rendkívül gazdag vitaminokban, elsősorban A-vitaminban és előanyagaiban, E-vitaminban, valamint ásványi anyagokban és nyomelemekben. A néphagyomány sok hatást tulajdonít neki, melyekből csak néhányat sikerült alátámasztani az eddig elvégzett vizsgálatok alapján.
Általában az élénk színű gyümölcsökre jellemző, hogy jó antioxidáns védelmet nyújtanak a szervezetet károsító szabad gyökökkel szemben. Nincs ez máshogy a sárgabarackkal sem. Egyrészt bőségesen találunk benne fenolos vegyületeket, melyek közismerten jó szabad gyökfogók, másrészt magas az A-vitamin és béta- karotin tartalma, melyek szintén erős antioxidánsok. Különösen erős az antioxidáns hatása az aszalt sárgabaracknak, hiszen aszalással a benne lévő hatóanyagok még inkább bekoncentrálódnak, ezáltal grammonként a szabad gyökfogó anyagok többszöröse jut be a friss gyümölcshöz viszonyítva, így télen rendszeres aszalt sárgabarack fogyasztással nagymértékben védhetjük egészségünket
.
A lehet egy daganatellenes gyógyszeres terápiát. A sárgabarack magja is feltételezett rákellenes hatással bír. Ennek okát abban látják, hogy eddig nem teljesen tisztázott mechanizmus alapján a barackmag kivonatából a mérgező, cianid vegyületek nagy mennyiségben halmozódnak fel a rákos sejtekben, ami elpusztulásukhoz vezet. E hatáson még ma is vitatkoznak a szakemberek, egy biztos: nem lehet egyértelműen azt állítani, hogy hatástalan.
A kálium rendkívül fontos a szervezet normális működéséhez. Különösen nagy jelentősége van napjainkban, amikor a túlzott sófogyasztással túl sok nátriumot viszünk be, aminek következtében magas vérnyomás, szívbetegség és egyéb komplikációk léphetnek fel. Fontos lehet a csecsemők és idősek számára is a megfelelő kálium bevitel akár hasmenés, hányás, akár fokozott vizeletürítés vagy izzadás következtében. A sárgabarack kitűnő káliumforrás, így fogyasztása minden korosztálynak ajánlott.
Népgyógyászati felhasználás
A sárgabarackot többféle betegség gyógyítására használják. Közismert tapasztalat, hogy néhány sárgabarack elfogyasztása serkenti a székletürítést. E hatásért valószínűleg magas cukor és rosttartalma felelős.
Úgy tartják, hogy a gyümölcs meghosszabbítja az életet, mivel az ázsiai Hunza-völgyben élő emberek magas életkorukról híresek, sokan közülük több mint száz évig is élnek. Életmódjuk szerves része a hegyekben termő sárgabarack mindennapos fogyasztása. A hosszú életkor nyilván nem csak a sárgabarackon múlik, de valószínűleg az is hozzájárul.
A sárgabaracknak látásjavító hatást is tulajdonítanak, ami magas A-vitamin tartalmával magyarázható. Az A-vitamin természetesen nem általános szemjavító szer, de egyes esetekben valóban hatásos lehet.
Úgy tartják, hogy a gyümölcsnek haj- és körömerősítő képessége van, amit állítólagos magas kéntartalmával magyaráznak. Ezenkívül májbetegségekben, valamint érrendszeri betegségek kezelésére is javasolja a népi hagyomány. A fenti hatásokat tudományosan azonban eddig nem sikerült igazolni, de a gyakorlatban sokan alkalmazzák.
csak íze végett gyógyászati céllal…:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: