Duplán rakott padlizsán hajdinával

2013 szeptember 11. | Szerző:

 
Igen, én szóltam előre 🙂 Ez a hét padlizsánról szól, aki nem szereti annak most vége van 😀
Alaphelyzet felkutatni mi van a hűtőben, még nincs ötlet,  mire megmostam a zöldséget kipakoltam a hűtőből azt, ami számításba jöhet megvolt 🙂 Azt hiszem életem egyik legütősebb raguját hoztam össze 🙂 A fehér padlizsán természetesen az alap, bacon, paradicsom, sok hagyma, bazsalikom, chili, saját készítésű paradicsom lekvár enyhén csípősen és hajdina.
 
Hozzávalók:
 
0,5 kg darált sertés hús
3 db fehér padlizsán, a lilából 2 db is elég.
1 db nagy vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
5 dkg bacon szalonna apró kockára vágva
1 doboz darabolt paradicsom, amiben (7 db Lucullus paradicsom volt)
1 db leveskocka
1 bögre hajdina
 
Mostanában sokat használom a wok-ot és nagyon bevált a lecsó készítéskor, azóta amit lehet ebben sütök.
1. A hagymát nagyon apróra vágjuk, a bacont felkockázzuk, a fokhagymát összezúzzuk, 1,5 db padlizsánt nagyobb kockára vágjuk.
 
2. A hajdinát megmossuk, beáztatjuk legalább 1 órára, így 15-20 perc alatt megfő, pontosan addigra, amíg a ragu elkészül, a főzővízbe, ami 2x-es mennyiségű víz,  egy húsleveskockát dobjunk bele.
 
3. A ragunak az alapja a bacon, amit lepirítunk, hozzáadjuk a hagymákat majd együtt megpároljuk,  ezután lepirítjuk a hagymás alapon a húst, majd a feldarabolt padlizsánt is megsütjük ezen az  alapon, hozzáadjuk a paradicsomot, szétfőzzük, majd fűszerezzük chilivel, paradicsom lekvárral készre főzzük.
 
4. A hajdinát leszűrjük.
 
5 . A maradék padlizsánt vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk egy hőálló tál alját beborítjuk vele. Erre jön a hajdina, majd a húsos ragu, ezt befedjük hajdinával a tetejét befedjük padlizsánnal és paradicsom szeletekkel.
 
6. Fél órára 180 fokos sütőbe tesszük megsütjük.
 
A társaság igen meg volt vele elégedve, még némi parmezán forgáccsal és sózással toldották meg a receptet, én azzal érveltem, hogy “reform” ételnek szántam, tehát nem volt célom túlsózni és a tejes tartozékokat is igyekeztem mellőzni 🙂 A kamasz 15 éves, aki igen kritikus és nagy gourman 2 cikket képes volt magába tolni, azt hiszem meg vagyok elégedve 😀
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Címkék:

Sütőtök tejszínes Brie mártással

2012 október 10. | Szerző:

A sütő tököt nagyon szeretem, viszonylag jól lehet tárolni, édes, illatos,  ha valami gyors kaját, vagy édességet enne az ember fél órán belül össze lehet dobni. Jobban szeretem sütőben sütve, de most pároltam, azzal a kis csavarral, ahogy Jamie Oliver javasolja, hogy először képezzünk egy kis kérget a zöldségekre és utána kezdjük párolni. Vaj, olíva olaj keverékén megpároltam, fokozatosan adtam hozzá a vizet, mindig csak annyit, hogy éppen ellepje, adtam hozzá egy leves kockát, sót, borsot. Amikor még roppanós hozzáadtam a tejszínt, a feldarabolt brie sajtot besűrítettem és el is készült. Nem szabad szétfőzni, hozzá vagyunk szokva a pürés állagához, ez most nem az a fejezet 😀
Gnocchival tálaltam, petrezselyemmel megszórtam igazán finomra sikerült. A köret bármilyen gabona lehet, hajdina, köles azzal is tökéletes, sőt még egészséges is.
Hozzávalók:
40 dkg sütőtök megtisztítva
1 db leveskocka
2 dl tejszín
2 dl víz
10 dkg Brie sajt
2 dkg vaj
2 ek olíva olaj
só, bors, petrezselyem
50 dkg gnocchi



Címkék:

Mozarellával sült padlizsán

2012 augusztus 28. | Szerző:



A padlizsánról nekem mindig az jut eszembe, hogy keresű így mindig kerülgettem az elkészítését. Túlléptem ezen az aggályomon és belevágtam. Egyszerűen, gyorsan elkészíthető könnyű finomságot kaptam.A sajt megolvadt, megpirult, a zöldségek levétől lett egy kis szaft szóval jóóóó lett 😀
Hozzávalók:

1 kg padlizsán
6-8 db paradicsom
2 db mozarella
kakukkfű, oregano
só, bors, olíva olaj

1 csésze bulgur

A padlizsánt felkarikázzuk, besózzuk, állni hagyjuk 20 percig legalább, lehet tovább is.
A paradicsomot is felkarikázzuk a mozarellát is. Felváltva egymás mellé rakjuk,a tetejét befűszerezzük és meglocsoljuk olíva olajjal. 180 fokon 30-40 perc alatt készre sütjük.
A köretnek való bulgurt megmossuk, és úgy mint a rizst megfőzzük 2x-es mennyiségű vízzel, amit sózunk.
Címkék:

Clafoutis zöldséggel, karfiollal

2012 augusztus 22. | Szerző:

A clafoutis egyfajta palacsinta, gyümölcsökkel készül sütőben megsütve, nagyon finom. Annám gyakran készíti az édes verziót, ITT ez a variáció sós fűszeres, teljes kiőrlésű tönköly liszt alappal készült, egy kis gauda sajttal. Elképesztően laktató, minden van benne, ami építő jelleggel jó a testünknek, hamar elkészül, jól szállítható. Ízeit tekintve, ha bennünk van az édes variáció akkor csalódást okozhat, mert a normál fehér lisztnek azért más íze van. Nekem nagyon bejött.
Az elkészítése megegyezik az édes verzióval.

Hozzávalók :
6 tojás
10 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt

1 kk sütőpor
2,5 dl tejszín és tej keveréke

5 dkg gaouda sajt, de tetszőlegesen ami éppen van
só, bors, chili, fokhagyma por,
1 ek tejföl
1 fej karfiol
pár szem paradicsom, bazsalikom levél
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra a nedves és a száraz hozzávalókat külön összekeverjük, tehát a lisztet, sütőport fűszereket, majd a tejet, tejszínt, tojásokat, és együtt a kettőt.
A sajtot lereszeljük, a tepsiben  elrendezzük a sós vízben előfőzött karfiolt, rátesszük a sajtot, majd ráöntjük a tésztát. 30 perc alatt elkészül.
Sült paradicsommal, fokhagymás tejföllel, bazsalikommal igazán finom.
Címkék:

Kínaikel, rakottan gerslivel

2012 május 29. | Szerző:

A rakott ételeket bár egyszerű elkészíteni, nem igazán kedvelem, mert ugye minden részével külön-külön foglalkozni kell, tisztogatni, megfőzni, összerakni megsütni. Ha éhes az ember ehhez nincs türelme, ilyenkor rágondol, hogy mit szeretne enni, megkonzultálja anyukájával, mert ő nem szokta gerslivel csinálni, meggyőzi, hogy jó lesz és biztosan meg fogja enni történjen bármi 🙂 Éppen ez történt, mire hazértem éppen akkor vette ki a sütőből, most  ez az az íz amit nem tudok megunni 🙂

Hozzávalók:

1 db kínaikel
20 dkg gersli, árpagyöngy
3-5 db tojás
1 adag pörkölt
5 dkg füstölt szalonna
1 tejföl most egy nagy doboz fele
20 dkg sajt

A kínai kelt forró vízben 3-4 percig főzzük, majd hideg vízbe lehűtjük. A megmosott gerslit 2 szeres mennyiségű vízben megfőzzük. A tojást is megfőzzük keményre, 1 db-ot félre teszünk. A szalonna zsírját kisütjük, erre rászedjük a gerslit jól összeforgatjuk. Egy tálba elkezdjük rétegezni, kel, gersli, pörkölt, tojás. A tetejére a kínai kel kerül, amit leöntünk a tejfölbe kevert sózott, borsozott tojással. Befedjük reszelt sajttal és a szalonna darabkákat a tetejére szórjuk. Forró sütőben 30 perc alatt elkészül, amikor a sajt rápirul kész.

Címkék:

Karfiolbomba

2012 április 22. | Szerző:

Egyik kedves barátunkhoz a családja jött Pestre Borsodból, és ezt főzték ebédre – én persze rögtön kunyiztam belőle, mert megtetszett.  Amikor felhozták a művet az igazi belbecs a fél kiló tepsis krumpli alatt volt, amit én rögtön el is távolítottam, és így lett tökéletes! Jó kis étel.

Hozzávalók:
1 egész fej karfiol
fasírthús keverék tetszőlegesen (én pl. nem szoktam vele sokat fakszizni: 0,5kg darált sertéshús és ugyanennyi darált pulykahús keverék az Aldiban a mélyhűtőpultban kapható fagyasztott, friss ún. Olasz zöld fűszer-keverékkel (van benne lila hagyma is), 2 gerezd fokhagymával, 2 tojással és kb. 4 ek zsemlemorzsával, sóval meg borssal összekeverve)
szeletelt baconszalonna
Sós-szódabikarbónás vízben blansírozzuk az egész karfiolt egyben (azaz félkeményre főzzük). Elkészítjük a fasírtkeveréket. 
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A karfiolt vagy egészben vagy kettő félbe vágva egy tepsi közepére tesszük, és körbetapasztjuk a fasírthús-keverékkel, majd az egészet befedjük baconnel. Vizet öntünk alá, majd lefedjük alufóliával.
Betesszük a tepsit a sütőbe és kb. 50 perc alatt megsütjük, majd a fóliát levéve még további kb. 20 percig pirítjuk. Sülés után kicsit pihentetjük, majd felszeleteljük és zöld salátával tálaljuk. Szeretni fogjátok 😀

Címkék:

Karfiolbomba

2012 április 22. | Szerző:

Egyik kedves barátunkhoz a családja jött Pestre Borsodból, és ezt főzték ebédre – én persze rögtön kunyiztam belőle, mert megtetszett.  Amikor felhozták a művet az igazi belbecs a fél kiló tepsis krumpli alatt volt, amit én rögtön el is távolítottam, és így lett tökéletes! Jó kis étel.

Hozzávalók:
1 egész fej karfiol
fasírthús keverék tetszőlegesen (én pl. nem szoktam vele sokat fakszizni: 0,5kg darált sertéshús és ugyanennyi darált pulykahús keverék az Aldiban a mélyhűtőpultban kapható fagyasztott, friss ún. Olasz zöld fűszer-keverékkel (van benne lila hagyma is), 2 gerezd fokhagymával, 2 tojással és kb. 4 ek zsemlemorzsával, sóval meg borssal összekeverve)
szeletelt baconszalonna
Sós-szódabikarbónás vízben blansírozzuk az egész karfiolt egyben (azaz félkeményre főzzük). Elkészítjük a fasírtkeveréket. 
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A karfiolt vagy egészben vagy kettő félbe vágva egy tepsi közepére tesszük, és körbetapasztjuk a fasírthús-keverékkel, majd az egészet befedjük baconnel. Vizet öntünk alá, majd lefedjük alufóliával.
Betesszük a tepsit a sütőbe és kb. 50 perc alatt megsütjük, majd a fóliát levéve még további kb. 20 percig pirítjuk. Sülés után kicsit pihentetjük, majd felszeleteljük és zöld salátával tálaljuk. Szeretni fogjátok 😀

Címkék:

Hajdina rizottó, ami még Jamienek is bejönne

2012 március 26. | Szerző:

Mostanság válogatok mit eszem és mit nem, vannak javasolt és kevésbé favorizált ételek  alapanyagok. A rizs a krumpli a nem nyerő kategória, de akkor mit helyette? Most éppen a hajdinát vettem fel a listára, rizs helyett. Ezeknek az “alternatív”  gabonaféléknek az a nagy “baja”, ha nem jól készítjük el nagyon egészeséges íze van, majdnem ehetetlen kategória, vagy legalábbis az elfajzott ízlelésünknek úgy tetszik 😀 Ezért most rizottót készítettem belőle, úgy, ahogy Jamie Olivertől tanultam 🙂 Szóval tud ez a fiú valamit, lehet, hogy most meghízott, lehet, hogy gondjai vannak a vállalkozásaival, de kitűnő séf ehhez nem fér kétség ! A technológia ITT és itt a hajdinás variáció  🙂

Hozzávalók:

15 dkg hajdina
1 szál szárzeller
1 szál kakukkfű
2 dkg vaj
3 ek olíva olaj
5 dkg parmezán
1 nagyobb fej hagyma
3 cikk fokhagyma
1,5 dl bor lehet, vörös is a hajdina színe miatt, most fehéret használtam savignon blanc volt.
6 dl alaplé

 A vajat az olíva olajjal megolvasztjuk, az apróra vágott hagymát, fokhagymát megpároljuk, hozzáadjuk az apróra vágott zellerszárat és továbbpároljuk. Amikor már a hagyma majdnem elovadt, a hajdinát alaposan átforgatjuk ezen az alapon, megvárjuk, hogy a szemek kifényesedjenek, ekkor ráöntjük a bort.
Elfőzzük belőle az alkoholt, utána a szabályok szerint fokozatozan adagoljuk hozzá a levest, amíg tart a készlet 😀 Ez kb.30-35 percig tart. Záróakkordként, ha szükséges dúsítjuk még vajjal illetve a teszelt parmezánt belekeverjük Lefedjük, pihentetjük 5-10 percig, utána ehetünk.
Elképesztően finom, nem tudok mást mondani, mindent visz 😀 díszítésnek balzsamecet krémet használtam, nagyon illet hozzá.
Címkék:

Zsírgyilkos újra felbukkan…

2012 március 6. | Szerző:

Zöldségláz 😀 Imádom minden formájában, most éppen ezt a kombinációt élem, répa, kelbimbó, gomba, fokhagyma. Megmosom, darabolom, nagyszemű sóval megszórom, jöhet  a bors, ízesített olíva olajjal meglocsolom (ez a művelet olaj sprayvel még tutibb), ez most éppen fokhagymás volt, mehet a sütőbe 190 fokon 40 percig sütöm. Amikor elkészül lehet köret vagy főétel, én magában eszem kecskesajttal, fűszeres túróval megszórva igazán finom. Elsősorban a rost miatt, a zsírgyilkosunk kelbimbó formájában újra felbukkan, fehérje a gombában, szóval fincsi. Gyakran készítem, de a tálalást nem tudom bemutatni, mert elfogy mire észbe kapok, próbáljátok ki 😀

Címkék:

A zsírgyilkos kínai kel túróval sütve

2012 február 28. | Szerző:

A kínai kel nagyon jó kis zöldség, annyiban különbözik klasszikus társától, hogy nem puffaszt, és nyersen is igazán finom. Saláta alap, egy végzetes zsírgyilkos, szendvicsekbe praktikus ilyenkor télidőben csakúgy ropog a fogunk alatta olyan tavasz illúziót keltve 🙂 Ez az egyszerű, könnyű étel köretként és főételként is működik, ebben az esetben főétel volt. Nagyon könnyű, még annál is könnyebb mint gondolnátok, ami nálam azt jelenti, hogy legközelebb nagyobb adagot kell készíteni és kölest is fogok bele tenni :D…mitől lesz zsírgyilkos? magas a C vitamin tartalma, sok aminosavat tartalmaz, a bónusz, hogy könnyen emészthető rostokból áll 🙂 így amikor csak lehet, amennyit csak lehet…:D

Hozzávalók:

1 db kínai kel durvára vágva
20 dkg túró
1 kis doboz tejföl
só, bors, fokhagyma,
1db közepes vöröshagyma
csipet köménymag
reszelt füstölt sajt 5-8 dkg
1 leveskocka

A kínai kelt 10 percig főzzük a durvára vágott hagymával, a főzővízbe tesszük a leves kockát és a köményt, sót. A tejfölt ízesítjük a fokhagymával 1-2 cikk, só bors. A túrót összekeverjük a tejföllel, a kelt leszűrjük, rétegezzük  tepsiben, a tetejére füstölt sajtot reszelünk. 190 fokos sütőben 20 perc alatt megsütjük, ez annyi idő amíg a sajt rápirul a tetejére.A kölessel dúsított változatban a kölest megfőzzük hagymával, sóval borssal ízesített vízben és ezzel együtt rétegezzük. A variációk száma szinte végtelen, egy próbát mindenképpen megér, nekem nagyon bejött. 
Címkék:

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!