Gesztenyés marharagu erdei gombával és puliszkával
2011 november 17. | Szerző: Dió Bisztró
Hmmmm… az a vaslábas, csak az hiányzik az én életemből 😀 Erre jöttem rá miközben neki álltam a főzésnek, előkészítettem mindent, darabolva, aprítva, és próbálkoztam egyik lábas, másik fazék, majd egy tepsi lett a megoldás, amiben hús szoktunk sütni 😀 Őszintén szólva sajnálom a helyet ezektől az óriás edényektől, de nincs mese, ha jót akarok főzni, helyet kell csinálnom neki. Ez a recept a Stahl magazin őszi számában talált rám. Mindenképpen marhát akartam főzni, egyszerűen imádok marha húst főzni, egyik húshoz sem hasonlítható az állaga, az omlóssága, a tartása, nem beszélve az ízéről; imádooom 😀 A pörkölt kizárva, ezek a pasik ugyanis bármikor, ha kedvük szottyan bográcsban összedobnak egyet, és azzal hiába való lett volna versenybe szállnom 🙂
Hozzávalók:
A húst kis adagokban elősütjük úgy, hogy 2 ek olajat felmelegítünk, rádobjuk a húst megpirítjuk, egy tálba félre tesszük: nem szabad főnie a húsnak, kis adagokkal dolgozzunk
Én 160 fokra emeltem a hőmérsékletet, óránként ránéztem, elegendő-e a folyadék az edényben, ha szükséges kevés vízzel felöntjük. Ez egy tutti 4 órás menet, + fél óra a gesztenyével. Nagy előnye a lassú sütésnek, hogy nem kell a étel felett őrködni.
Másnap, harmadnap felmelegítve tökéletes!!! Összeérnek az ízek, omlós, szuper! Puliszkát készítettem hozzá nagyon rendben volt.
Ui. szerintem nálunk ebből nagyheti ebéd lesz csak knédli körettel… A.
Sütőtökös gersli rizottó kakukkfüves marhával
2011 október 24. | Szerző: Dió Bisztró
Az ősz új ízeket csal a konyhába, megjelent a sütőtök a piacokon, mézzel kakukkfűvel megsütve egy kis rózsa borssal megszórva igazán szívmelengető csemege. A belőle készült leves nem különben. Most gerslivel készült rizottó és a sütőtök párosítást próbáltam ki, kakukkfüves marhával. A rizottó Jamie Oliver instrukciói alapján készült és gerslivel is próbáltam már ITT így a sütőtök készítésével egészítem ki. A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, 2-2,5 cm-es kockákra vágjuk. A bacon szalonnát megsütjük, amikor elkezd fehéredni, hozzáadjuk a sütőtököt, kicsit lepirítjuk, ezen a ponton fél narancs levét belefacsarjuk, sóval borssal ízesítjük vizet vagy alaplevet öntünk alá 10-15 perc alatt készre pároljuk, ez a roppanós állapotot jelenti. Félretesszük, elkészítjük a rizottót, összekeverjük a tökkel, hozzáadjuk a parmezánt, a tetejére dobunk egy darab vajat, letakarjuk konyharuhával, rátesszük a fedőt kb. 10 percig pihentetjük.
Marha, ahogy én szeretem
2011 október 3. | Szerző: Dió Bisztró
Annám megkérdezte:”Dóra, mit főzzünk?” “Valami marhát” “Én is éppen erre gondoltam…mondta ő.” szóval így vagyunk mi Annámmal: a gondolati borsó meg a héjja 😀 Szóval elment a kedvenc henteséhez, mert neki már VAN ilyen, és gyönyörű lábszárat hozott. Isteni ez a hús, de a hártyázás nem a legkedvesebb része a főzésnek, lehet már kapni lehártyázott formában is, legközelebb lehet, hogy ezt választjuk.
Burgundi alapon sült bolognai
2012 október 30. | Szerző: Dió Bisztró
Hozzávalók:
0,5 kg darált hús
1 póré fehér része
1 közepes hagyma
1 nagyobb répa ( 15 dkg)
4 nagy gerezd fokhagyma
3 szárzeller
3 dl bor
0,5 l húsleves
500 gr passzírozott paradicsom
friss bazsalikom, petrezselyem
parmezán
só, bors, szerecsendió
1 db csillagánizs
5 dkg vaj
3 ek olíva olaj
Oldal ajánlása emailben
X