Húsos pite
2011 február 14. | Szerző: Dió Bisztró
Nagyon egyszerű elkészíteni, laktató, főételként abszolút megállja a helyét. Salátával, savanyú uborkával igazán finom. Anya mindig az mondja:”… apád ezt nem fogja megenni, ő ragaszkodik a hagyományos dolgokhoz, de azért próbáld meg hátha”. Apa nagyon hálás közönség, soha nem mondja, hogy nem jó, mindig körül írja:D. Ebben az esetben nem volt gond, mert kért még egy szeletet, azt gondolom, volt benne valami hagyományos és mégis új íz.
tészta alap:
18 dkg finomliszt
15 dkg Rama sütőmargarin
fél mokkáskanál só
2 evőkanál jéghideg víz
töltelék
1 kisebb vöröshagyma fele
1 közepes sárgarépa
3 evőkanál olaj
40 dkg darált hús, ami éppen van
só, őrölt fekete bors
1 kiskanál frissen reszelt gyömbér (esetleg 1 mokkáskanál gyömbérpor)
2 dl főzőtejszín
2 tojás
2 evőkanál sűrített paradicsom
8-10 vékony szelet húsos füstölt szalonna (szeletelt bacon)
1-2 ágacska friss kakukkfű
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összedolgozzuk, elég annyira, hogy összeálljon. Folpackba tesszük és mehet a hűtőbe 1órára/1 napra, vagy a fagyasztóba, amíg nem akarjuk felhasználni.
Frissen szuper, de melegítve is tökéletes, házi savanyú uborkával ettük, igazán rendben volt.
Pulykamell Sóstóhegy módra – sajtkrémmel töltött pulykamell
2011 február 8. | Szerző: Dió Bisztró
Hozzávalók:
Kb. 70dkg pulykamell
A sajtos kence receptje:
3 háromszög natúr Medve sajt
5dkg brinza
5dkg puha vaj
10dkg feta sajt apró darabokra tördelve
15dkg reszelt trappista
1/2 fej közepes vöröshagyma reszelve
1 gerezd ducibb foghagyma reszelve
3 szelet bacon tépkedve
3 szelet fekete erdei sonka tépkedve
bors, sok petrezselyem (nem kell só!) ízlés szerint
Megjött Isa – Pulykaburger deluxe
2010 október 30. | Szerző: Dió Bisztró
Megjött Isa – két hete nem találkoztunk, csak telefonon beszéltünk. 10 év után azt gondoltam, hogy nem fog annnnyira hiányozni, és tök őszintén az első másfél hét nem volt vészes, de amikor kiderült, hogy jön ma, csak rátört az ember lányára a szerelmének a hiánya, na… 🙂 Kemény csajból vagyok, de azért jó néha odabújni Isához… A gyerekről már ne is beszéljünk: bealudt, de amikor kicsit megébredt, és az apja arcát látta maga mellett, eksztázisba esett, és felpörgött, mint egy búgócsiga – a délutáni alvásnak lőttek. Azért látszik, hogy az apja elszokott a napi rutintól: csak kb. másfél órára mentünk el sétálni, és már kifáradt 🙂 Majd visszarázódik… :))) Ma estére – mivel tudtuk, hogy a zöldségleves-szilvalekváros derelye kombó után, amit a dédi készített ebédre vacsorára valami húsosat kell adni a fiúknak – pulykaburger volt a listán. Maga a pogácsák összeállítása tényleg nem vesz sok időt igénybe, annyi van, hogy azért mellette kell állni, amíg megsül. Én azt találtam ki, hogy a belevalókat szépen tányérokon kirakjuk, és mindenki azt és annyit vesz belőle, amit és amennyit akar – aztán persze anyósomnak lett igaza; a fiúk kaját még melegíteni sem melegítenek egyedül, a palacsintát is csak betöltve-betekerve eszik, akkor majd pont a burgert rakják össze maguknak 🙂 A siker fenomenális volt: a fiúk 4-t ettek fejenként, a dédi is megevett egyet, mi anyósommal meg a maradékon osztoztunk. Nagyon laktató, a fiúk szuszognai alig tudnak, és legalább pontosan tudjuk, mit raktunk bele…Hozzávalók 12 db hamburgerhez
1 kg pulykacomb darálva – mi itthon daráltuk le
2 közepes fej lila hagyma apróra kockázva
2 kk só
2 kk fehér bors
1 kk kakukkfű
1/4 kk szerecsendió
1 ek ketchup
1 ek paradicsomlé
1 tojás
1 csomag petrezselyemzöld rusztikusra vágva
12db kisebbfajta hamburger zsemle (mi Sparosat vettünk)
ketchup, majonéz, mustár, paradicsom, lila hagyma, savanyú uborka ízlés szerint
A hozzávalókat fakanállal jól összekeverjük. 12 gombócot csináltunk belőlük, és kicsit szikkadni hagytam őket sütőpapíron. Közben felkarikáztuk a hagymát, a paradicsomot és az uborkát a belevalónak, és tányérra raktuk őket. Félbe vágtuk a zsemléket. Párhuzamosan a sütéssel mindenfajta zsiradék nélkül teflonon megpirítottam a félbevágott oldalakat – vigyázz, mert amikor bemelegszik a teflon, gyorsabban pirulnak a zsemlék, nehogy odaégjen!! Tettem kb. 4 ek olajat egy másik teflonba, kézzel lapos pogácsákká alakítottam a gombócokat, és négyesével kisütöttem őket – lassabb tűzön süssük, hogy biztos megsüljenek a pogácsák belül is! Összeállításnál vettem egy megpirított zsömlét, kentem rá mustárt, aztán jött a húspogácsa, kis ketchup, majonéz, paradicsom, hagyma és az uborka – ez persze mindenkinek ízlése szerint (Áron pl. paradicsom nélkül ette…). A nyáron még a lakóparkban az udvaron csináltunk hamburgerparty-t annyi különbséggel, hogy ott a húspogácsákat a Lidl-ben vettük, de meg kell mondanom, szerintem a mi pogácsánk finomabb lett :)) Csajok, legközelebb így csináljuk a bulit :))Almával és sajttal rakott pulykamell kínai kellel
2010 október 22. | Szerző: Dió Bisztró





Rakott kel
2011 július 8. | Szerző: Dió Bisztró
Oldal ajánlása emailben
X